Nyár. Magyarország. A hőség dögletes. A rónaságot átszelő autópálya fölött délibábok rezegnek. Negyven fok árnyékban, árnyék sehol.
A műúton egy szürke gépjármű halad, majd a tömegből kiválva nem a nagyváros felé kanyarodik. Vajon hová tarthat?
Lassít, kihajt a körforgalomból. Elhalad a bevásárlóközpont előtt, melynek parkolójában ilyen kánikulában alig lézeng pár hőguta-ütött gyalogos. A messzi távolban, ahol legfeljebb csak a karácsonyi csúcs idején áll meg bárki is, egy másik szürke gépjármű rostokol egymagában a tűző napon.
Az egyes számú autó célirányosan magányos társa felé tart, majd minden teketória nélkül melléparkol. Vezetője leállítja a motort, a bevásárlóközpont tetejéről döglötten zuhan le egy sült galamb.
Nyílik a vezető oldali ajtó, kilép egy láb, melyet kisvártatva fájdalmas nyöszörgés közepette egy jó karban levő kripli többi része követ. A nő kinyújtóztatja elgémberedett tagjait, gerincrögzítőjének tépőzárja halkan nyiszorog. Kócos, göndör haja laza kontyba kötve, orcáján szeplők miriádja virít. Közben a másik autó utasa is kiszáll, a szemüveges fickó vígan megkerüli gépjárművét, kicsit tanakodnak azon, hogy kell-e még távolságot tartani, majd nagy örömmel kezet ráznak.
– Elhoztad? – a nő tekintetében mohó fény csillan. A férfi csak bólint, majd céltudatosan a csomagtartóhoz lép, és áhítatos arccal felnyitja...
Az eredeti alkotás
Ennek a csodálatos rajznak az eredetije rejtőzött benne, mert a kripli természetesen én voltam, a srác pedig egy kedves olvasóm, @Kapihunschumacher, akit A nép igazsága annyira megihletett, hogy több illusztrációt is készített hozzá, többek között ezt a gyönyörűséget, mely a "filmplakát" munkacímet kapta. Balga fejjel majdnem tönkre is tettem azonmód, mert annyira tetszett, hogy hirtelen felindulásból már nyúltam is, hogy végigsimítok a lapon; ha Kápi rémült ordítással meg nem fékez, talán bizony el is maszatolom a kényes pasztellkrétát. Szerencsére megúszta, viszont ebből az esetből okulva úgy döntöttem, hogy készíttetek a rajzból egy vászonnyomatot is, amit aztán simogathatok kedvemre, sőt, még az író-olvasó találkozókra is elvihetek.
Felkerestem hát a https://vaszonkep.hu/ oldalt, amely már többször is szembe jött velem a közösségi médiában, könyvjelzőztem is, hogy ha szükség lesz vászonképre, tudjam, honnan lehet beszerezni. Először is be kellett szkennelni a rajzot, ami elsőre egy kicsit macerásnak tűnt, mert nyilván nincs itthon 65x50-es méretű szkennerünk. Végül azonban gond nélkül beszkennelték egy bevásárlóközpontban, és már nem is volt más hátra, mint leadni a megrendelést. :D
Erre megint csak jól rágörcsöltem, mert akik régebb óta olvasnak tőlem, tudhatják, hogy a technika csúcsa nálam kb. a ló és a tábortűz, végső esetben meg még talán a petróleumlámpa, úgyhogy a Vaszonkep.hu egyszerű és nagyszerű rendelési felülete láttán megkönnyebbülten felsóhajtottam, mert ezzel még a magamfajta, régivágású maradiak is boldogulnak! Feltöltöttem hát a képet, beállítottam a méretet, leadtam a rendelést, majd hónom alatt a feltekert pasztellrajzot tartalmazó hengerrel, elégedetten hazafelé vettem az irányt.
Mivel a következő közönségtalálkozóra, a HungaroConra mindenképpen szerettem volna kivinni a képet, kicsit aggódtam, hogy vajon megérkezik-e addigra, hiszen közben volt még egy augusztus 20. is, ami ugye mínusz egy munkanap, szóval szurkoltam, hogy időben elkészüljön. A visszaigazoló üzenet, miszerint a kép már nyomtatásba került, egy kicsit megnyugtatott, amikor pedig megjött a futárszolgálattól az e-mail, hogy a csomagom kézbesítése a holnapi (azaz már a mai) nap folyamán várható, végképp fellélegeztem. A továbbiakban is flottul ment minden: a futár gond nélkül idetalált az erdőszélre, legalábbis nem voltak jetiharapás-nyomok rajta, amikor átadta a csomagot. :)
Nem fért be a postaládába
A kép gyönyörű, és a minősége is tökéletes! Ha jöttök a HungaroConra szeptember 11-én, a standunknál élőben is láthatjátok majd. Remélem, minél többetekkel találkozunk ott egy dedikálás erejéig. :)
Ha szeretnétek ti is ilyen csudi vászonképet egy számotokra kedves fotóból vagy akár rajzból, a Vaszonkep.hu-n a TARJA30 kuponkóddal 2021. szeptember 30-ig 30% kedvezménnyel juthattok hozzá. Ráadásul minden rendelés mellé ajándék vászonnyomat is jár, 20x30-as vagy 25x25-ös méretben – én egy másik fanartot, @kyuu_arts gyönyörű illusztrációját kértem ily módon.
Buborékfóliában jött, a tapenoló vandálok és egyéb veszedelmek miatt
Köszönöm a csodaszép munkákat a Vaszonkep.hu-nak, a rajzok eredetijét pedig drága olvasóimnak, @Kapihunschumacher-nek és @kyuu_arts-nak. Jó szívvel ajánlom a Vaszonkep.hu-t, mert ha sürgős, akár egyetlen nap alatt elkészítik a képet, amely ráadásul vízálló, sőt, tapasztalatból állíthatom, hogy ölelgetésálló is. :)
Bárminő hasonlóság a valósággal… de hiszen úgyis tudjátok. ;)