Fotó: Vitovszki-Fáklya Renáta / Élmény Fotóműhely (2021)
Koppány Tímea vagyok, 1987-es születésű magyar író, aki főként a fantasy grimdark irányzatában alkot, de publikálok sci-fit, történelmi fikciót, szépprózát és ezek keverékét is. Első regényem pályázati siker folytán kerülhetett a boltokba 2020-ban, azóta közel évente jelennek meg regényeim, melyek több díjat is nyertek, valamint Az Év Könyvén is az élmezőnyben szoktak végezni. 2023 óta a Delta Vision kiadó sorait erősítem.
Műveim sötét, kegyetlen, nyomasztó alaphangulatú történetek, melyek jobbára szarkasztikus humorral reflektálnak az emberi természet fonákságaira. Karaktereim többsége esendő, gyarló alak, akik komoly kihívásokkal néznek szembe, és hajlamosak rossz döntéseket is hozni. Lételemem a természet, mely az írásaimban is gyakran játszik fontos szerepet.
Regényeim újabban a saját nevemen jelennek meg, a Tarja Kauppinen írói nevet pedig a sci-fi novelláimnak tartjuk fenn, valamint ekként került a boltokba első két regényem is. Az álnév magyarázata egyszerű: valami hideg, északi hangzású név kellett, amely jeget, fagyot és hómezőket idéz. A két alkotói név pedig arra szolgál, hogy elkülönítsük egymástól az eltérő jellegű műveimet.
Újabb könyveimet keresd a Delta Vision kiadónál, és annak márkaboltjában!