Két esztendeje lettem úgymond nagypályás író azáltal, hogy első regényem a Bekezdés-pályázat megnyerése folytán megjelent. Ezalatt sok víz lefolyhatott volna azon a bizonyos havasfelföldi folyón, az elmúlt két (három, négy, öt) év azonban inkább írható le egy bazinagy, mocsaras lapályként, ahol néha egyes patakok és vízerek az események kedvező összjátékának köszönhetően pozitív irányba folytak az általános rothadásszagban tobzódó nagy egész poshadt, kéngőzös, bűzlő ege alatt.

Mi történt két évvel ezelőtt: megjelent A nép igazsága. Hogy pontosan hányadikán*, azt nem tudom, mert olyan sötét letargiában voltam épp, hogy csoda, hogy egyáltalán az évszám sacc per kábé megvan. A regény története középhosszú: a random kiadóknak küldözgetés fázisát kihagytam, mert sem türelmem, sem lelki erőm nem volt hozzá, úgyhogy 2018 tavaszán beadtam a Bekezdés-pályázatra, melynek nevezési lapján jobb híján a "fantasy" jelölőnégyzetbe tettem pipát, gondolván, hogy ha tetszik nekik a kézirat, úgyis elfogadják az eufemizmust, miszerint ez egy fantasy. Még ha egy kicsit ki is lóg a lóláb. A fantasy mint olyan egyébként nem áll távol tőlem, de erről majd egy másik alkalommal.

Beküldtem, nyert. A 2020-as Könyvfesztre jött volna ki eredetileg, már időpontja is volt a könyvbemutatónak: vasárnap délután 4. Aztán beütött a covid, és mindenki otthon maradt. Én mondjuk előzőleg is tudatos emberkerülést folytattam, de eztán már legalább ürügyem is volt rá.

2020 emlékezetes nyara számomra főleg futással telt, ekkor értem el életem eddigi legszebb eredményeit, ultratávokon. Most már nem tudnám utánam csinálni, de fizikailag fiatalnak számítok, simán visszahozhatom még az akkori formámat.

Vissza a tárgyhoz.

A NI végül 2020 szeptemberében jött ki. A "humoros fantasy" besorolásra azért volt szükség, hogy illeszkedjen a kiadó profiljába. Első kiadóm ugyanis nem foglalkozott szépirodalommal, aminek a szöveget eredetileg szántam. De amikor beküldtem a pályázatra, számoltam ezzel. Így kapott hát A nép igazsága könnyed tartalmat sugalló, képregényes borítót és a kiadó profiljába illeszkedő, ám némiképp félrevezető arculatot.

Az olvasók többsége egyébként levágta, hogy ez azért csak tágabb értelemben fantasy. Ennek a zsánernek az eszköztára az irodalom kezdetei óta jelen van a társadalomkritikai szövegekben, ezért is az egyik kedvenc irányzatom, még ha az irodalom egészén belül nem is ez a fő profilom.

Szóval megjelent. 2020 szeptembert írtunk.

Aztán ment minden tovább a rendes kerékvágásban: a világot globális katasztrófák sorozata sújtotta, az emberiség meg egyre mélyebbre süllyedt a fertőbe. Gyűlölet, tévtanok és erkölcstelenség ültek szentségtelen tort fejlődésre csak igen korlátozottan képes fajunk egén, igazak és igaztalanok együvé lettek a vérpadon, dögszag és métely ült a hegyormokon, néhányan hamut szórtak a fejükre, míg mások jajszava a mennyekbe szállt.

Vagyis csak a szokásos.

Az elmúlt két évem dióhéjban:

• Turnéztam a NI-vel, majd idén nyártól a RE-vel is. Az író-olvasó találkozók alátámasztották a netes kérdőív eredményét, vagyis, hogy az olvasótáborom jobbára 40 év feletti, konzervatív értelmiségiekből áll. Kisebb részben 30 év feletti értelmiségiekből. Amikor ennél fiatalabb olvasótól kapok visszajelzést, az ritka és örömteli pillanat, mert annak a jele, hogy az ifjabb generáció sem él tagadásban.

• Megismertem egy csomó embert. A többségüket csak online, de néhányakat személyesen is. Egy pár igaz barátra is leltem a könyveim által. Miattuk már megérte írásra adni a fejem.

• Megírtam A rendszer ellenségét, majd idén nyáron meg is jelent. A RE az, ami a NI is lett volna, ha nem kötnek  a piaci szempontok: abszurd szatíra, pszichoaktív közéleti regény. A fikciós elemek miatt a mágikus realizmusba soroltatott, és nagy megtiszteltés számomra, hogy a szépirodalmi, magasirodalmi profilú Napkút Kiadó rábólintott a megjelentetésére. A kötet tartalmának megfelelő pozicionálás új kapukat is megnyitott előttem, örömteli és felemelő, hogy immár - a szívemhez egyébként közel álló - zsánerirodalom mellett a szépirodalomban is jelen lehetek.

• Megjelentek az első olyan kötetek, amelyeken szerkesztőként dolgoztam. Online felületeken évek óta végzek szerkesztői és korrektori munkát, most azonban ez is szintet lépett. 2022 nyarán jött ki Pataki Eszter és Pataki Krisztina: 512 méter című, valamint Kristin M. Furrier: A társalkodónő című kötete, az első általam szerkesztett regények. Az 512 méter lélektani mű arról, hogyan birkózik meg néhány tizenéves az életükben és kortárscsoportjukban jelenlévő problémákkal, A társalkodónő pedig történelmi fikció, mely Jane Austen korába és világába kalauzolja az olvasót.

Hogy mi legyen a nevemmel, azon eltöprengtünk a RE kiadása során. Tarjaként indultam, ezen a néven váltam ismertté, így az új szerzői név elindítását végül elvetettük. Az írói név használata egyébként sem idegen a szépirodalomtól sem.

Ha egy gondolattal kéne összefoglalnom az elmúlt két évet, az az lenne, hogy van helyük a fajsúlyos üzeneteknek, és van helye a szórakozásnak is, a cél pedig az, hogy könyv és olvasó egymásra találjanak. Vagy olyan köteteket kell az olvasó kezébe adni, amilyeneket az kapni szeretne, vagy pedig olyan húrokat kell megpendítenünk a lelkében, amelyeknek eddig talán még a létezéséről sem tudott. Elsősorban abszurd író vagyok, ugyanakkor több témát, zsánert, irányzatot is közel érzek magamhoz. Ahogy A nép igazsága és A rendszer ellensége sem egyforma, úgy a továbbiakban is új és új hangokon tervezek megszólalni. Legutóbbi megjelenésem, a júliusi Galaktikában olvasható, Ararát c. novella is más, még ha egyes pontokon rezonál is azokra az ideákra, amelyeket a regényekben megpedzettem.

Köszönöm mindenkinek, aki tőlem olvas, ha pedig még nem volt szerencséd a regényeimhez, keresd őket a nagy könyvterjesztőknél, vagy írj üzenetet a "Kapcsolat" menüpontban található elérhetőségeimre.

Képek forrása:

A bejegyzésben szereplő fotók, kivéve a másodikat, A rendszer ellenségének a Szentes Városi Könyvtárban tartott bemutatóján készültek, 2022. szeptember 14-én. A második képen Topor István történésszel, a Vargha Gyula Városi Könyvtár olvasóklubjának vezetőjével vagyok látható, ez Sásdi Tamás fotója, míg a szentesi képeket Doba Lajosné Éva készítette.

*Közben egy kedves olvasó megsúgta, hogy egész pontosan 2020. szeptember 17-én jelent meg. Köszönöm szépen a segítséget!