Szentesi olvasóim közül néhányakkal
Húztatok már fel toronyórát? Nos, én most már igen. Fel kell mászni a félhomályban egy rozoga, nyikorgó lépcsőn, aztán megtekerni egy óriási kurblival egy borzasztó hatalmas fogaskerekekből álló óraszerkezetet, amitől a fejünk fölött lógó súlyok megemelkednek, a templom előtt grasszáló járókelők meg elégedett bólintással konstatálják, hogy fél nyolc múlt három perccel.
De kezdjük az elején.
Hogy kerültem az óratoronyba?
Amikor elfogadtam a meghívást a Szentes Városi Könyvtárba, még fogalmam sem volt, hogy mi minden vár rám ebben a bájos, alföldi városban. A program moderátorával, írókollégámmal és barátnőmmel, Kristin M. Furrierrel lelkesen készültünk az író-olvasó találkozóra, amely a Humor és kaland az irodalomban címet kapta, hogy egy kicsit tágabban beszélgethessünk A nép igazsága kontextusairól. Még a negyedik járványhullám sem állíthatott meg minket: a rendezvényt aggodalmaink ellenére végül meg lehetett tartani, s bár kevesebben voltak, mint a nyári szezonban tartott könyvbemutatóimon, azért nem lehetett okunk panaszra. A program ráadásul komoly médiavisszhangot is kapott: kezdés előtt a Szentes TV készített interjút velem, velünk - a könyvbemutató egyik főszervezőjeként Kristin is megszólalt -, valamint a Szentesi Gyors c. hírújság is egész hosszú, fényképes tudósítást közölt másnapi számában a rendezvényről.
Javában könyvbemutatunk
Maga az előadás a szokásos mederben zajlott: szóba kerültek a kapott elismerések, a várható új regény, meg hogy hol a határ zsáner- és szépirodalom között, majd következett a kérdésszekció, ahol most is kiváló és releváns kérdések hangzottak el olvasói részről az íróság mikéntjével, a közelgő megjelenésekkel és egyebekkel kapcsolatban. Ez a kedvencem, mert ilyenkor derül ki igazán, hogy mi mindenre is kíváncsi a közönség, és a legjobb értelemben véve mindig tudnak meglepetést okozni.
A fény a közönség szemében
Végül következett a dedikálás, könyvvásárlási lehetőség, ráadásul a helyszínen vásárlók ajándék könyvjelzőt is kaptak. Ekkor jött oda hozzám egy borzasztó kedves hölgy, és miközben épp a vadonatúj példányába írtam ajánlást, megkérdezte, hogy volna-e kedvem megnézni, hogyan húzzák fel az evangélikus templom toronyóráját.
Dedikálás
Ilyen lehetőség egyszer, ha adódik az életben, úgyhogy tekintet nélkül a kései időpontra, habozás nélkül igent mondtam. Piroskával, akiről idő közben kiderült, hogy önkéntes gondoki feladatokat lát el a szentesi evangélikus egyházközségben, első utunk a könyvtárból a templomba vezetett, melyet direkt az én kedvemért nyitott ki, és olyan alaposan körbevezetett, hogy csak ámultam és bámultam. Betekinthettem a színfalak mögé is, szó szerint: egy régi, rozoga falépcsőn, amelyet a toronyóra felhúzásáért felelős önkénteseken kívül senki sem használ, felmentünk a toronyba, és kurblival felhúztuk az órát, az ugyanis nem elektronikus: ha jól emlékszem, 36 óránként manuálisan fel kell húzni. Ezt követően a kísértetiesen nyikorgó lépcsőn továbbkapaszkodtunk a toronyba, egész a harangig.
Sorrendben: felhúzom a toronyórát; a torony lépcsője;
a harang; a templombelső a karzatról
A sűrű sötétben a harang alatt aztán megilletődötten kérdeztem, hogy szabad-e nekem mindezt látni? Nem vagyok-e betolakodó, aki avatatlanul nyert betekintést a templom titkaiba? Piroska azonban megnyugtatott, hogy szívesen megmutatja az óraszerkezetet és a torony belsejét bárkinek, aki nem riad vissza a félhomályos felkapaszkodástól a rozoga, nyikorgós grádicson. További érdekességként megtekinthettem a templom betört ablakát is, amely oly régóta vár javításra, hogy egy '60-as évekbeli cégtáblával van befoltozva, valamint az énekek számának rejtélyét is megfejtettem. A rejtélyt lásd lent: vajon mi a turpisság?
Balra: a régi cégérrel befoltozott ablak
Jobbra: mi a hiba a képen?
Ha kíváncsiak vagytok a szentesi evangélikus templom legféltettebb titkaira, nyugodtan vegyétek fel a kapcsolatot a helyi egyházközséggel (https://www.facebook.com/SzentesiEvangelikusEgyhazkozseg). A toronyóra felhúzása és a templom lépcsőjének tisztán tartása generációk óta idegenvezetőm és olvasóm, Labátné Piroska családjának a feladata, mely nemzedékről nemzedékre hagyományozódik. Piroska örült, hogy ilyen érdeklődő hallgatóságra akadt a személyemben, én pedig örültem, hogy ilyen izgalmas dolgokat láthattam és művelhettem. Alighanem még a toronyóra is örült, hogy felhúztuk. :)
Könyvbemutató közben elkapott pillanat
Mindebben csakis azért lehetett részem, mert elfogadtam a meghívást a Szentes Városi Könyvtárba. A könyvtár egyébként műemlék épület minőségében is érdekes, ugyanis korábban a helyi zsidó hitközségnek adott otthont.
Nem látszik rendesen, de a saját rendezvényem plakátján könyökölök :)
Akárhogy is, a szentesi könyvbemutató igazán rendkívüli élmény volt. Remélem, kibírja még egy kicsit az a fránya negyedik hullám, és a következőt is megtarthatjuk, Szegeden!
A fény a közönség hátán
A projektor árgus szemekkel történő bámulása, avagy ím', a távirányító!
Fotók: Szentesi Gyors, Dobáné Éva
A csillagszemű közönség oldalnézetből
A Szentes TV is interjúzott velünk, melyet a tévécsatorna Facebook oldalán nézhettek vissza: https://fb.watch/9fyCfKzgR6/
Azt magyarázom épp, hogy mi a közös a novellákban és a tetőfedésben
Bár még csak most értem haza Szentesről, már gőzerővel szervezzük a következő programot: november 11-én, csütörtökön 17 órától Szegeden, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.) találkozhattok velem, az Irodalmi kalandozások című, könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen, melyet Veres Judit történelemtanár és könyvtáros fog moderálni.
Gyertek legközelebb (is)! Dedikálást és toronyóra-felhúzást vállalok.
Dedikálás II.
